2. fejezet

De a legjobban akkor lepődtem meg, mikor a tanárnő ezeket a szavakat mondta:

-         Gyerekek, sajnos közölnöm kell veletek valamit! Hát… Itt a 10. osztály vége, és örömömre szolgált titeket tanítani. De, a jövőben nem én leszek az osztályfőnökötök. – Ezek hallatán azt hittem, hogy menten hányok! Ugyan nem nagydolog, tudom. De mégis, valahogy a részemé vált , hogy minden reggel Mrs.Gardiner fogad a teremben.

-         Az új tanárotok, Mr.Andrew

-         Ő… sziasztok gyerekek!- Nekem nem szimpatikus! Ez a férfi, olyan… rejtélyes.

-         Most csak annyit mondanék magamról, hogy szeretem az állatokat, a természetet, és olvasni is imádok. De majd jövőre jobban megismerkedünk!

Miután az új tanár elment, és felbontottuk a Colát, a Fantát és az egyéb üdítőket, elkezdtük aláírogatni egymás évkönyvét:

Cheryl: Ne hagyd, hogy a nyári szünet elválasszon minket egymástól! Szeretettel: Cheryl

Drake: Remélem az a két és fél hónap nem szakítja szét a baráti társaságot!- Drake

Lola: Egyél sok műzlit, és ne ugrálj a trambulinban evés után, mert meg fogsz fázni! L.o.l.A

Chad: Találkozunk jövőre, remélem nem öl meg a távolság! Alliebabynek Chadtől.

Marry: A távolságnál csak egy rosszabb dolog van: A HIÁNY! Bff!

Mikor jöttem ki a suliból, Brittany állított meg. Pont ettől tartottam! Brittany Hauser a suli legbeképzeltebb, legmegjátszottabb, legnépszerűbb csaja. Mikor felém jött egyszerűen rosszul lettem. Majd megszólalt:

-Hova, hova Allie Stewart? Csak nem Hannah Montana maratont tartasz a kedves kis chihauha-iddal??? – Erre annyira ideges voltam, hogy meg tudtam volna fojtani. Nem csak őt, magamat is.

-  Nem bocs, azt hiszem, nem akarlak téged majmolni!

-  Hmm… Pedig azt hittem felveszed  a nyuszis mamuszodat a hozzá illő selyempizsamáddal, Allie.

-  Hát, a selyempizsama és a nyuszis mamusz( ami nem is létezik) még mindig nem olyan gáz mint a giga fogvédőd (ami viszont már létezik)!

- Jól van szép volt Stewart, legközelebb év elején… ribi!

Hazafele menet a telefonomon pötyögtem. Közben pedig lépteket hallottam a hátam mögül. Egy fiú volt az, egészen magas, nem sokkal magasabb, mint én.  A haja dús volt és göndör, a szemei szikráztak. A mosolya gyönyörű volt. Nem ismertem korábban, de valahonnan ismerős volt nekem, bár nem tudom honnan. Megfogta a vállam, és megállított.

-         Szia! Hazakísérjelek?- ledöbbentem. Nem ismertem ezt a srácot de… az ötlet csábítónak tűnt egyben veszélyes is volt.

-         Hát… még nem is ismerlek…

-         Harry vagyok. Nemrég költöztem a szembe szomszédotokba, köszöntem is múltkor, de nem hallottad, éppen zenét hallgattál.

-         Oh, ez esetben bocsi, és amúgy Allie vagyok.

-         Akkor, hazakísérjelek?

-         Tőlem…

A haza utat jobban élveztem mint valaha. Ennek a srácnak szinte ugyan az,az érdeklődési köre.  Mikor  a házunkhoz értünk ezt mondta:

-         Megadod öhm…a számodat?

-         Hát…persze.

-         Akkor majd még találkozunk, Allie.

-         Úgy legyen.- majd rám kacsintott.